Gondoljon egy pillanatra a középkorra. Milyen kép jelenik meg lelki szemei előtt? Talán várak, lovagok, kolostorok? Ebbe a sokszínű, gyakran titokzatos világba kalauzolnak bennünket a múlt azon tanúi, akiknek munkája nélkül ma sokkal kevesebbet tudnánk: a krónikások.
A krónikás több volt, mint egyszerű írnok. Ő volt korának történetírója, kultúrájának rögzítője. A monostorok csendjében, vagy udvarok zajában ülve szorgalmasan rótta a betűket a pergamenre, feljegyezve az eseményeket, a nagy uralkodók tetteit, a csaták fordulatait, vagy éppen a különös jelenségeket. Munkájuk által a történelem nem csupán száraz tények halmaza, hanem életre kelő mesék és sorsok együttese lett.
De nem csak a nagy politikai és katonai történelmet örökítették meg. A krónikák sorai között megbújik koruk kultúrája is. Olvashatunk ünnepekről, szokásokról, a vallási élet mindennapjairól, a műveltség terjedéséről, az irodalmi alkotások születéséről. Képet kapunk arról, mi foglalkoztatta az embereket, milyen értékeket követtek, hogyan gondolkodtak a világról. A krónikás, akaratán kívül is, a kulturális örökség őrzőjévé vált.
Képzeljük el a krónikást, amint a gyertyafény mellett görnyedve ír, tudva, hogy szavai talán túlélik őt és korát. Az ő kitartó munkájuknak köszönhető, hogy ma belepillanthatunk a középkor világába, megérthetjük az akkori emberek motivációit, félelmeit és reményeit. A krónikák nem csupán történelmi források; ők a középkori kultúra és történelem lüktető szívének rejtett ütemei.