A főherceg szó hallatán sokakban egy múlt századi, nemes, talán kissé távoli alak képe sejlik fel, aki előkelő öltözetben, hatalmas birtokán él. Ám a történelem könyvei nem csupán ezen időtlen képet őrzik róluk, hanem egy másik, izgalmasabb és sokszor tragikusabb szerepet is. Ez a szerep nem más, mint a háborúban betöltött főhercegi pozíció, amely gyakran a birodalmak sorsának a záloga volt.
Amikor a háború rezdülései átjárták a vidéket, a főherceg nem csupán egy cím birtokosa volt. Ő volt a hadvezér, a stratégiai döntéshozó, gyakran a katonai akarat megtestesítője. Szerepe nem állt meg a csatatéren – a diplomáciai tárgyalások során is éppen olyan fontos volt, hiszen nevezetes volt, hogy egy-egy főherceg döntései képesek voltak a béke vagy a háború szélén egyensúlyozó birodalmat előre vagy hátra lendíteni.
A háború keménysége és igazságtalansága nem válogatott, és a főherceg sem állhatott távol a sors súlyától. Sokszor szembe kellett néznie olyan választásokkal, amelyek meghatározták nem csak a sereg, hanem az egész nemzet jövőjét. Az ő kezében volt a lehetőség, hogy megvédje népét, vagy új harcokat szítson – és ez a felelősség gyakran leterhelte a lelket.
Az olvasó, aki belemerül e történelmi szövetbe, talán érezheti is a főherceg bőrében rejlő kettősséget. Egyrészt az előjogokkal és hatalommal járó páncélt, másrészt a magányt és a feladattal járó súlyt. A háborúban a főherceg nem csupán katonai vezető volt, hanem egy olyan ember is, akinek a döntésein keresztül a történelem iránya formálódott.
Így amikor legközelebb a „főherceg” szóba ütközünk egy háborús történetben, érdemes mélyebben elgondolkodni azon, hogy mennyi tragédia, bátorság és felelősség lapul e név mögött. Egy név, amely egyszerre jelentett rangot és árnyékot, és amelynek súlya a történelem viharában mindig érezhető maradt.